cenzurablog

Who censors the censors? (J. Rotten)

A cenzúra csak látszólag szolgál a szabad szólás elfojtására; valódi célja a szabad gondolkodás korlátozása. A mindenkori cenzor megkérdőjelezi a polgárok ítélőképességét, kiskorúnak tekinti őket. Magának vindikálja a jogot, hogy helyettük döntse el: mit helyes és mit helytelen kimondani vagy meghallgatni. Cenzúrához az a hatalom folyamodik, amely tart az ismeretek és a vélemények sokszínűségétől; az a hatalom, amely tehát saját polgáraitól fél.

A cenzor érzi, hogy a cenzúrát legitimálnia kell, ezért indokot keres. Mindegy, hogy a „közerkölcs”, a „jó ízlés” vagy a „közösség” védelmére, az „emberek” akaratára, vagy éppen a Biblia parancsára hivatkozik, a lényeg mindig ugyanaz: valamilyen „szentséget” állít szembe a szabad szólás profanitásával. Valamilyen szentséget, tabut, amit – szerinte – senkinek sincs joga megkérdőjelezni.

De ki dönti el, hogy jogos-e a cenzúra? Ki dönti el, hogy a cenzornak igaza van-e? Ki cenzúrázza a cenzort?

A cenzornak sosincs igaza. Mert bármire hivatkozzon is, döntése mindig önkényes: az állam, az egyház vagy a saját kasztja értékrendjét univerzalizálja. Egyes emberek vagy csoportok értékrendjét a többié fölé emeli, ezzel pedig a politikai egyenlőség elvét sérti meg. A cenzúra összeegyeztethetlen az önrendelkezés jogával és a demokratikus politikai berendezkedés elvével.

Ahogy e blog fiatal ötletgazdája találóan írta: a cenzúra sérti a szabadságot.

Bajomi-Lázár Péter

A rendszerváltás hatalmas mértékben átalakította a médiapolitikát és a médiapiacot egyaránt. A megváltozott viszonyok, igények, kapcsolati rendszer, új kölcsönhatásokat és ebből következő eseteket eredményeztek, amelyek indokolttá tették a médiajog újragondolását, kiterjesztését, a meglévő paragrafusok módosítását.

A Kádár korszakban (1956-1988) lévő, jellemzően elnyomó irányítás folyamatos enyhülésével a piac egyre szabadabbá vált. Lassú átalakulás eredményeként önigazgató rendszerré változott.

                A magyar közszolgálati média a kereskedelmi csatornák 1997-es megjelenésétől kezdve, akkor még radikálisan, majd később egyre kisebb arányban, de fokozatosan háttérbe szorult.

http://index.hu/kultur/media/top100/. Letöltve: 2011.07.28. 15: 23.

A nézők elvándorlása a hirdetők átpártolását eredményezte. Ennek hatására a saját bevételek szintén nagymértékben csökkentek, a műsorok minőségével párhuzamosan. A közszolgálati média teljesen a perifériára szorult és mindmáig ott is maradt.

Ezen folyamat visszafordítására tesz elvben kísérletet az új médiatörvény.

Az újonnan megalakult Magyar Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elsődleges feladatának tekinti tehát a közszolgálati média szerepének, társadalmi hatásának, jelentőségének, minőségének, társadalom felé felelős gyakorlatának növelését.

                Az anyagilag, csatorna és műsorkínálat szempontjából folyamatosan gyarapodó kereskedelmi médiumok Magyarországon, jellemzően kevés tulajdonos kezében összpontosulnak. Ez azt eredményezi, hogy az új belépőknek sokkal nagyobb pénzügyi ráfordításra van szükségük, hogy fel tudják venni a versenyt a veteránnak számító médiabirodalmakkal.

Amennyiben rendelkeznek megfelelő anyagi hátérrel, akkor sem biztos, hogy hosszútávon képesek lesznek azt a színvonalat, műsorkínálatot hozni, mint a jóval nagyobb tapasztalatot, biztonságot, kapcsolati rendszert élvező társaik.

A tulajdonkoncentráció másik hátránya, hogy a hírek jó részét is ezek a cégek birtokolják, hiszen nekik van akkora nézettségük, olvasottságuk, amelyet a hirdetni kívánó cégek kertesnek, célközönségük elérése érdekében.

Ez által ők diktálják a piaci árszínvonalat, melyet bátran felemelhetnek, illetve lecsökkenthetnek addig, amely szinten már a kis cégek nem tudják velük tartani a versenyt.

A kevés szereplős piac révén az információtovábbítási verseny is alábbhagy. Lehetőség nyílik az önös érdek vezérelte hivatal nélküli hírkorlátozásra, a tágabb értelemben vett cenzúrára is.

Az ezzel járó egyenlőtlenségek elkerülése érdekében a változatos műsorkínálat létrejöttét is kívánja elősegíteni a Médiatörvény.

                A rendszerváltás mellett a technológiai fejlődés is meglehetősen nagy változást idézett elő. Átalakította a társadalmi kommunikációt, így a médiarendszert is.

Magyarországra az internet a feltalálása után csupán hét évvel, 1990-re érkezett meg.

A World Wide Web térhódítása hazánkban is számtalan társadalmi, szociális, történelmi, kulturális folyamatot indított el.

A KSH kutatása szerint 2000-ben a magyar lakosság 7%-a számított internetezőnek, ez 2010-re elérte az 50-55%-ot. Tíz év alatt 43-48%-os növekedés.

http://www.loginet.hu/cikkek/usage

Hozzá kell tenni, hogy ezen adatok nem tartalmazzák a munkahely, illetve a telefonos e-vonalakat, illetve azok használóit, így csupán minimum értékek.

Az interaktivitás, az információs társadalom kialakulása, a megjelenő hírek mennyisége, minősége, archiválhatósága, időben, térben való szinte korlátlan hozzáférés, anonimitás és még számos általa nyújtott, új-azonban némileg veszélyes- lehetőség okán, egy jól átgondolt igen részletesen kidolgozott és kibontott, pontosan meghatározott szabályozási rendszerre volt szükség a megfelelő működés érdekében.

                Magyarország 2004. 05. 01-én csatlakozott az Európai Unióhoz. Talán az egyik legfontosabb tényező a Médiatörvény módosítására, a jogharmonizáció követelménye. Ennek megfelelően hazánk jogrendszerének a közösségi joggal összeegyeztethetőnek kell lennie. Ennek alapja, hogy a csatlakozott országok törvényeit hasonlatossá kell tenni az integrációéval.

                A felsorolt, újonnan kialakult problematikák megoldására az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról (médiatörvény), már nem nyújtott megoldást. Elavulttá vált. Természetesen számos módosító rendelet próbálta pótolni a hiányosságokat, azonban ezek csak még átláthatatlanabbá tették a médiát szabályozó rendszert.

                Véleményem szerint e csokorba szedett indokok is bizonyítják, hogy a médiarendszer működésébe való állami beavatkozásra a piaci önszabályozó rendszer mellett, vagy ellenére is, de szükség van.

Azonban a szabályozásnak csak és kizárólag a társadalmi érdekeket kell szem előtt tartania.

A jogalkotásban-egészében és e részében egyaránt- az önös érdekek, a hatalmi törekvések, a korrupció, illetve a cenzúra megjelenésének minden lehetőségét ki kell zárni.

Annak megfigyelése, hogy ez milyen módon valósult meg a magyar gyakorlatban, egy következő részben kerül majd vizsgálatom középpontjába.

Kovács Cecília

               A cenzúra fogalmának számtalan és meglehetősen eltérő értelmezésével találkozhatunk. Ennek oka, az hogy a meghatározás megjelenése óta, maga a jelenség számtalan a kezdetitől eltérő helyen, társadalomban és módban ütötte fel a fejét. Függően az állami berendezkedéstől, a politikai rendszerektől, ezek hatalmi viszonyaitól, törekvéseitől, illetve ezen kitűzött cél érdekében alkalmazott eszközök típusaitól.

Ez esetben a sokszínűség azt eredményezte, hogy a laikus olvasó eltéved a rendszerek és kontextusok labirintusában.

A következőkben kísérletet teszek arra, hogy egy térképet vázoljak fel az eligazodáshoz.

                A politikai cenzúra során a vezető hatalom szelektációt hajt végre az információk tekintetében. Ez esetben a szűrés oka maga a felügyeleti szerv számára kellemetlen vagy esetlegesen negatív következményekkel járó tények és adatok kiszivárgásának elkerülése.

Ezen típushoz kapcsolódó téves tézisek:

Számtalan helyen találkozhatunk a kifejezésnek abban a pontatlan kontextusában, mely szerint nem korlátozódik csupán bizonyos információk tiltására, beleérthető meghatározott dolgok közlésére való felszólítás, nyomásgyakorlás is.

Ezzel vitatkoznék. Ha a gyakorlatban megtiltják valamely tények közlését, és ezzel párhuzamosan meghatározzák, hogy mivel töltsék ki a keletkezett űrt, az nem tartozik a cenzúra fogalmi körébe. A kontroll, tiltás és nem felszólítás.

                Gazdasági cenzúra során a cenzor szerepét a gazdasági érdekeltséggel rendelkező szerkesztő vagy kiadó tulajdonos tölti be. Ez esetben az információs lakat felkerülésének oka a hirdetők, olvasók, befektetők, politikai elitek nemtetszésének és az ebből adódható kellemetlenségek elkerülése.

A hiba ez esetben az, hogy gyakran a fogalmat kiterjesztik. El kell különíteni azt, ami azért nem jelenik meg, mert érdektelen, attól, ha valami azért nem kerül nyomtatásba, mert ütközik a cég, főszerkesztő, stb. érdekeltségeivel.

Tehát nem összekeverendő az érdektelenség és az érdekeltség.

Ezt a válfajt gyakran házasítják a- későbbiekben kifejtésre kerülő- Én cenzúrával, ennek okán fontos megjegyezni, hogy e típusnál egyaránt figyelembe kell venni a hír-, a véleményközlő, illetve - e kettő kombinációját- a hír és véleményközlő információkat is.

Tehát az objektíveket és a szubjektíveket egyaránt, azonban a kizárólag egyénieket nem.

                Ennek válfajaként jött létre az azóta különvált Ön-, vagy Én cenzúra.

Ezen típus lényege, hogy az egyén saját maga dönt arról, hogy nem hoz nyilvánosságra információt.

Ebben az esetben a vélemény lakat felkerülésének oka valamilyen valós, vagy vélt fenyegetettség.

Tehát a cenzor közvetlenül az egyén belső hangja, közvetett módon viszont a hierarchiában az indivídum fölött elhelyezkedő hatalom.

A „második hang” automatikus reakciójaként vészhelyzetre figyelmeztet, illetve sokszor tudat alatt hárítja is azt.

Ebben a változatban a vélemény és a meggyőződéssel kombinált hírt közlő ismeretek megosztását, visszafojtását vesszük számba.

Tehát azokat, amelyek szubjektívek, vagy ilyen elemeket tartalmaznak.

                A Társadalmi cenzúra esetén a csoport elszigeteli azokat a meglátásokat, amelyek a tömegekkel szemben kisebbségben vannak, a vélekedés helyességének lehetőségét kizárva. Elisabeth Noelle-Neumann hallgatási spirál modellje az amely, legátláthatóbban magyarázza e típus logikáját. Vélhetően ennek következtében nem találkoztam téves fogalomértelmezéssel e cenzúravariánsnál.

(Elisabeth Noelle -Naumann- Hallgatási spirál elmélet, letöltve: 2010.11.17, http://ktnye.akti.hu/index.php/Hallgat%C3%A1s_spir%C3%A1lja )

                Reményeim szerint az avatatlan olvasó ezt a tipológiát olvasván egyszerűen és logikusan meg tudja különböztetni azokat a cenzúratípusokat melyekkel, sajnos mindmáig találkozhat.

Kovács Cecília