A cenzúra fogalmának számtalan és meglehetősen eltérő értelmezésével találkozhatunk. Ennek oka, az hogy a meghatározás megjelenése óta, maga a jelenség számtalan a kezdetitől eltérő helyen, társadalomban és módban ütötte fel a fejét. Függően az állami berendezkedéstől, a politikai rendszerektől, ezek hatalmi viszonyaitól, törekvéseitől, illetve ezen kitűzött cél érdekében alkalmazott eszközök típusaitól.
Ez esetben a sokszínűség azt eredményezte, hogy a laikus olvasó eltéved a rendszerek és kontextusok labirintusában.
A következőkben kísérletet teszek arra, hogy egy térképet vázoljak fel az eligazodáshoz.
A politikai cenzúra során a vezető hatalom szelektációt hajt végre az információk tekintetében. Ez esetben a szűrés oka maga a felügyeleti szerv számára kellemetlen vagy esetlegesen negatív következményekkel járó tények és adatok kiszivárgásának elkerülése.
Ezen típushoz kapcsolódó téves tézisek:
Számtalan helyen találkozhatunk a kifejezésnek abban a pontatlan kontextusában, mely szerint nem korlátozódik csupán bizonyos információk tiltására, beleérthető meghatározott dolgok közlésére való felszólítás, nyomásgyakorlás is.
Ezzel vitatkoznék. Ha a gyakorlatban megtiltják valamely tények közlését, és ezzel párhuzamosan meghatározzák, hogy mivel töltsék ki a keletkezett űrt, az nem tartozik a cenzúra fogalmi körébe. A kontroll, tiltás és nem felszólítás.
Gazdasági cenzúra során a cenzor szerepét a gazdasági érdekeltséggel rendelkező szerkesztő vagy kiadó tulajdonos tölti be. Ez esetben az információs lakat felkerülésének oka a hirdetők, olvasók, befektetők, politikai elitek nemtetszésének és az ebből adódható kellemetlenségek elkerülése.
A hiba ez esetben az, hogy gyakran a fogalmat kiterjesztik. El kell különíteni azt, ami azért nem jelenik meg, mert érdektelen, attól, ha valami azért nem kerül nyomtatásba, mert ütközik a cég, főszerkesztő, stb. érdekeltségeivel.
Tehát nem összekeverendő az érdektelenség és az érdekeltség.
Ezt a válfajt gyakran házasítják a- későbbiekben kifejtésre kerülő- Én cenzúrával, ennek okán fontos megjegyezni, hogy e típusnál egyaránt figyelembe kell venni a hír-, a véleményközlő, illetve - e kettő kombinációját- a hír és véleményközlő információkat is.
Tehát az objektíveket és a szubjektíveket egyaránt, azonban a kizárólag egyénieket nem.
Ennek válfajaként jött létre az azóta különvált Ön-, vagy Én cenzúra.
Ezen típus lényege, hogy az egyén saját maga dönt arról, hogy nem hoz nyilvánosságra információt.
Ebben az esetben a vélemény lakat felkerülésének oka valamilyen valós, vagy vélt fenyegetettség.
Tehát a cenzor közvetlenül az egyén belső hangja, közvetett módon viszont a hierarchiában az indivídum fölött elhelyezkedő hatalom.
A „második hang” automatikus reakciójaként vészhelyzetre figyelmeztet, illetve sokszor tudat alatt hárítja is azt.
Ebben a változatban a vélemény és a meggyőződéssel kombinált hírt közlő ismeretek megosztását, visszafojtását vesszük számba.
Tehát azokat, amelyek szubjektívek, vagy ilyen elemeket tartalmaznak.
A Társadalmi cenzúra esetén a csoport elszigeteli azokat a meglátásokat, amelyek a tömegekkel szemben kisebbségben vannak, a vélekedés helyességének lehetőségét kizárva. Elisabeth Noelle-Neumann hallgatási spirál modellje az amely, legátláthatóbban magyarázza e típus logikáját. Vélhetően ennek következtében nem találkoztam téves fogalomértelmezéssel e cenzúravariánsnál.
(Elisabeth Noelle -Naumann- Hallgatási spirál elmélet, letöltve: 2010.11.17, http://ktnye.akti.hu/index.php/Hallgat%C3%A1s_spir%C3%A1lja )
Reményeim szerint az avatatlan olvasó ezt a tipológiát olvasván egyszerűen és logikusan meg tudja különböztetni azokat a cenzúratípusokat melyekkel, sajnos mindmáig találkozhat.
Kovács Cecília
