Az MTI vezérigazgatója nemrég körlevélben kérte arra a hírügynökség munkatársait, hogy ne politizáljanak nyilvánosan, még „a Facebookon sem”, és felkérte az üzemi tanácsot egy vonatkozó szabályzattervezet kidolgozására. Az ukáz bár formáját tekintve szokatlan, tartalmában nem példa nélkül álló a közszolgálati médiavállalatok körében – de még így is sok a kérdés a közszolgálati újságírók közösségi médiás politikai véleménynyilvánításával kapcsolatban. Hogyan és hol nyilváníthat véleményt egy közszolgálati újságíró? A közösségi média nyilvános vagy személyes platformnak számít? Hol húzza meg a határt a BBC vagy az NPR?
Nemrég nagy visszhangot váltott ki Belénessy Csaba MTI-vezérnek a nemzeti hírügynökség munkavállalói számára kiküldött körlevele, amelyben így fogalmazott: „Nyomatékosan felhívom a Tisztelt MTI-munkatársak figyelmét, hogy nyilvános felületeken és fórumokon ne politizáljanak! A Facebookon sem.” Véleménydiktatúrát, avagy elvárható semlegességet akart propagálni ez a felszólítás? Ahhoz, hogy pontos választ lehessen adni erre a kérdésre, érdemes megvizsgálni, pontosan mit is jelent az újságírók – és kiemelten a közszolgálati újságírók – munkaköri és személyes politikai véleménynyilvánítása, és hogy ehhez hogyan viszonyulhat a közösségi médiában kifejtett tevékenységük.
Közszolgálat, újságírás és politikai vélemények
Mong Attila újságíró, az Origo nemrég távozott szerkesztője egy nemrég lezajlott konferencián és egy korábban az eMasának adott interjúbanúgy fogalmazott, nincs különbség közszolgálati és nem közszolgálati újságíró között, mert minden újságírás közszolgálat. Ez a megállapítás bár az újságírói etikát és gyakorlatot tekintve szükségszerűen igaz – hiszen az újságírónak minden körülmények között be kell tartania a szakmai standardokat – az újságíró véleménynyilvánítását tekintve már akadnak különbségek a magántulajdonú és az állami fenntartású médiában.
A közszolgálati újságíró jellemzően nem véleményműfajokban dolgozik, míg az átlagos kereskedelmi/civil médiában a mindennapos tevékenység részének számít, hogy az újságíró a tények, események bemutatása mellett véleményt is nyilvánít azokról. De itt is számos gyakorlat, elvárás él párhuzamosan egymás mellett. Egyes médiavállalatoknál, például a legtöbb angolszász hírtelevíziónál, hírügynökségnél bizonyos munkakörökben (hírolvasók, hírszerkesztők, tudósítók) a pártatlanság imidzsének fenntartása érdekében nem pártolják a véleménynyilvánítást még úgy sem, ha az el van választva világosan a híranyagtól, más kiadók pedig, például a hazai print és online sajtó nagy része, kimondottan szorgalmazzák a publicisztikai tevékenységet.
Egy kereskedelmi/civil újságírónál tehát a munkáltató elvárásai és a munkakör jellege lehet iránymutató arra nézve, hogy nyilváníthat-e személyes véleményt a munkahelyén kívül, és ha igen, hogyan. A közszolgálati újságíróknál mindez egyértelműbbnek tűnik: mivel munkaidőben sem megengedett a véleményük hangoztatása, ezért nyilvánvalóan ezen a téren munkaidőn kívül is körültekintőbbnek kell lenniük. De pontosan mennyire és hogyan? Itthon, dacára annak, hogy az utóbbi években a közmédia és a médiaszabályozás radikálisan átalakult, ebben a vonatkozásban nem történt változás: nem volt és továbbra sincs világos szabályozás. És a gyakorlati példák kezelése sem szolgálta a szakmai normák megszilárdítását.
Egyet jobbról, egyet balról
Egyetlen olyan esetről sem tudunk, amikor itthon közszolgálati újságírónak munkán kívül és/vagy egy másik médiumban elmondott, politikainak nevezett állásfoglalás miatt kellett volna távoznia a közmédiától, konfliktusból viszont több is akadt. Az egyiket az váltotta ki, amikor Pálffy István, 2006 július 28-án pénteken, az m1 műsorvezetőjeként felolvasta az akkor még külön intézményként működő Magyar Rádióban „Az én hazám” című jegyzetét. Főnöke, Kert Attila, a Magyar Televízió hírigazgatója állásfoglalást kért az ombudsmantól és a MÚOSZ elnökétől arról, korlátozható-e a közszolgálati média hírműsoraiban közreműködők szólás- illetve véleménynyilvánítása.
A MÚOSZ testületi választ nem adott a kérdésre, a szervezet akkori elnöke viszont nyilatkozott. Eötvös Pál hangsúlyozta, hogy a pártatlanság a közmédiában közérdek, az intézmény működésének alapfeltétele, hozzátéve, hogy „egy állatvédő szervezet lapjának főszerkesztője nem jár bikaviadalra”. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként Takács Albert ezzel szemben – néhány hónappal később – úgy foglalt állást: a közszolgálati médiumok munkatársainak szabad véleménynyilvánításhoz való joga nem korlátozható más műsorszolgálatónál vagy sajtószervnél.
Kert Attila az eMasának azt mondta, azért kezdeményezte a párbeszédet, mert szakmai körökben nagy visszhangot váltott ki Pálffy jegyzete, többen szankciót is szorgalmaztak a műsorvezető ellen, ő azonban úgy vélte, ez a jegyzet nem politikai állásfoglalás és úgy látta, az érvényes jogszabályok és munkahelyi rendelkezések alapján nem tudna megnyugtató módon eljárni az ilyen ügyekben.
A helyzetet tovább bonyolítja (amellett, hogy a jegyzet direkt politikai állásfoglalásként való értelmezése is vitatható), hogy Pálffy a véleményét egy másik közmédiumban olvashatta fel, tehát egyszerre vetett fel kérdéseket munkaadója, illetve a jegyzetnek helyet adó Magyar Rádió pártatlansági gyakorlatával kapcsolatban – bár ez utóbbi szempont akkor vélhetően azért nem merült fel, mert Pálffy éppen az utolsó pillanatban közölhette szabályosan mondandóját. Júliusban ugyanis (Gőblyös István és Hollós János ügyvezetők vezetése alatt) még helyet kaphattak az – egyébként többnyire nem a közrádió munkatársai által kifejtett – vélemények a rádióban, de a jegyzetet mint műfajt a 2006 augusztusában hivatalba lépő új rádióelnök, Such György azonnal megszüntette, a közszolgálati műsorszolgáltatás pártatlansági elvére hivatkozva. Pálffy István az MTV-ből 2010-ben távozott, amikor is az újságírói pályát a politikusira cserélte.
A Kert Attila által említett másik példa is felemás módon zárult le: a Magyar Televízió egykori reggeli műsorának egyik műsorvezetője, Aczél Endre (most nem érintve azt a kérdést, hogy a Nap-Keltében mennyire volt pártatlan) rendszeresen közölt más médiumokban politikailag határozottan minősítő publicisztikákat. Végül azonban Aczél Endrétől és a Nap Tv-től sem ezen a jogcímen vált meg 2009 őszén Medveczky Balázs ügyvezető alelnök, hanem többek között az értékesített reklámidő körüli vitákra hivatkozva. Vagyis egyik eset sem vitt közelebb annak pontos megfogalmazásához, hol és hogyan nyilváníthat politikai véleményt egy magyar közszolgálati újságíró.
Angolszász mérce: tilos vagy nagyon nem ajánlott a nyilvános vélemény
Nagy Britannia és az Egyesült Államok közszolgálati médiumainak – a BBC médiacsoportnak és az NPR rádiónak – az etikai szabályzatai alaposan leírják, hogy milyen keretei vannak a közszolgálati újságírók véleménynyilvánításának, egyben politikai állásfoglalásának. Az angolszász közszolgálati alapelvek szerint a közszolga újságíró semmilyen módon nem nyilváníthat személyes politikai véleményt sem a csatornán, sem más a nyilvános térben, mert ezzel több alapelvet is sértenek: ha csak kifejtenek egy véleményt, akkor a pártatlanság-alapelvvel, ha pedig esetleg még szorosabb kapcsolatba is kerülnek egy (például) politikai szervezettel, akkor pedig az összeférhetetlenség-elvvel mennek szembe.
A BBC megfogalmazása szerint (4.4.13.) a műsorvezetők, riporterek, tudósítók a nyilvános arcai a BBC-nek, tehát komoly hatásuk lehet arra, hogy a közönség hogyan észleli, értékeli a médium függetlenségét. A közönségnek – írja a szabályzat – semmilyen módon nem szabad észlelnie semmilyen, közüggyel kapcsolatos előítéletet vagy véleményt a BBC műsoraiban. A műsorokon kívüli – úgynevezett „off-air” – nyilvános tevékenységek során pedig gyakorlatilag ugyanezeket az elveket (15.2.1.) kell szem előtt tartani: „A BBC-nek dolgozók a műsorokon kívüli megnyilvánulásaikkal nem áshatják alá a BBC pártatlanként, függetlenként, tisztességesként és objektívként való nyilvános megítélését, és nem hozhatnak szégyent a csatornára.”
A legszigorúbb off-air szabályok – ezen az általánosságában is egyértelmű direktíván belül – a hírekkel és közügyekkel foglalkozó újságírókra vonatkoznak. A kódex szerint (függetlenül attól, hogy teljes állásban vagy szabadúszóként dolgozik-e valaki a BBC-nek) a munkatársaknak tilos felfedni, kire szavaznak vagy melyik pártot támogatják, de azt is, hogy egy közügyben melyik álláspontot tartják jobbnak vagy rosszabbnak, vagy bármilyen módon felszólalni egy vitatott gazdasági vagy politikai ügyben, vagy változást sürgetni, azaz kritikát megfogalmazni magas szintű közpolitikai területen.
Emellett nem megengedett véleménycikkeket írni sem más médiumok számára, különösen nem a hírek, közügyek és gazdaság területén, médiáról vagy vallásról, de még sportról sem, mert – ahogy a BBC kódexe állítja – a sport-tematikájú véleménycikkek gyakran érintenek társadalmi vitákat, így ez is veszélyes terep lehet egy hírekkel foglalkozó közszolgálati újságírónak.
Az NPR etikai kódexe jóval kevésbé élesen fogalmaz ugyan, de szintén világossá teszi, hogy a véleménynyilvánítás műsoron belül és kívül sem ajánlott. „A munkánkat nagyrészt az a törekvés teszi értékessé, hogy megkísérlünk felülemelkedni egy témához fűződő véleményünkön, és csak azt közölni a közönségnek, mit tudunk a témáról vagy mit nem” – fogalmaznak a pártatlanságról szóló részben. Azt, hogy milyen viselkedést is várnak el egy újságírótól, azt egy tesztkérdés ajánlásával érzékeltetik: „Elmondanád egy NPR-műsorban?” – amivel egyben nyilvánvalóvá teszik, hogy ha a műsor etikai mércéi érvényesek a műsoron kívüli megnyilvánulásokra is, akkor a kevéssé dörgedelmesen megfogalmazott irányelvek valójában nagyon is egyértelműen kizárják a műsoron kívüli véleménynyilvánítást is. A tesztkérdésre a mintaválasz egyébként úgy hangzik, hogy tévében vagy más médiumban megjelenve, beleértve az internetet, nem nyilváníthatnak ki olyan nézeteket, amelyeket az NPR műsoraiban sem tennének, tehetnének – sőt, még az olyan műsorokat, fórumokat is ajánlott elkerülni, amelyek a tényalapú elemzés helyett a megmondóemberkedést és a találgatásokat bátorítják.
„A weben nincsen privát szféra”
A nyilvános térben hangoztatott véleményekre vonatkozóan tehát viszonylag egyértelmű a világ vezető közszolgálati médiumainak a mércéje – kérdés az, hogy a közösségi médiára hogyan alkalmazhatóak ezek a szabályok? Bár élnek olyan értelmezések, melyek szerint a közösségi médiában mindenki számára hozzáférhetővé tett információk közelebbről meg nem határozott módon „mások”, mint a hagyományos csatornákon közöltek, a globális médiavállalatok nem – így a közszolgálatiak sem – erre a tévhitre alapoznak (lásd a Néha jobb hallgatni c. keretes írásunkat). Inkább arra a felismerésre, hogy a kommunikáció etikája szempontjából a közösségi média tökéletes folytonosságot alkot az offline világgal, azaz ugyanazok az etikai mércék érvényesek minden területen és médiafelületen. Az igazi probléma tehát nem az, hogyan szabályozható a közösségi médiaszereplés, hanem inkább az, hogy a közösségi médián belül hogyan határolhatóak el a privát és a nyilvános szféra területei, hiszen az etikai szabályzatok kivétel nélkül a nyilvános megszólalásokra, és nem a személyes eszmecserékre vonatkoznak, legyenek azok on- vagy offline.
Az általános válasz sajnos meglehetősen kiábrándító: semmilyen vélemény, legyen az politikai vagy más, nem számít privátnak a weben, ami már legalább egy emberrel meg van osztva. „A weben nincsen privát szféra” – hangzik az NPR kódexének sommás megfogalmazása. Tehát nemhogy a sokszor privátnak gondolt, de valójában számos ismerős számára látható Facebookos üzenőfalon, vagy csak az engedélyezettek számára látható Twitter-feeden, de még az e-mailekben is vissza kell fognia magát a közszolgálati újságírónak – mert bár ez utóbbi felület kétségkívül privát, és konszenzuálisan etikátlan megosztani bármit az érintettek engedélye nélkül, ez mégis megtörténhet.
„Az önvédelem része a felelős online jelenlétnek” – fogalmaz az NPRetikai kódexének közösségi médiára is kitérő, felelősségről szóló fejezete, a biztonsági beállítások gondos figyelésére és ismét a lehetőségek elképzelésére biztatva az újságírókat: „Képzeld el, hogy amit írsz vagy mondasz, az megjelenik egy AP- vagy egy Washington Post-hírként, és képzeld el, hogy ez mekkora kárt okozhat az NPR-nak”. (A kódex egy teljes, fiktív sztorit is leír, lásd a A Roppant Egyetem esete a közrádióval c. keretes írásunkat.)
Kiegyensúlyozott lájkolás, csak semmi trollkodás
A BBC dedikáltan közösségi médiával foglalkozó irányelvei szintén folyamatosságot képviselnek az etikai kódex egészével, azaz nem külön elvárásokat támasztanak a közösségi médiahasználattal kapcsolatban, hanem az általános pártatlansági, elfogulatlansági és további elvek mentén való viselkedést várnak el az interneten is. Akárcsak az NPR-nál, az általános irányelv az, hogy aki kapcsolatban áll a BBC-vel, annak a közmédium szerkesztőségi értékeivel összhangban kell viselkednie. A kódex kiemeli, hogy az érintetteknek például nem szabad olyan tevékenységeket folytatniuk online, ami a BBC jó megítélését veszélyeztetheti, transzparens módon kell eljárniuk, ha online forrásokat használnak fel, nem támadhatják vagy sértegethetik online a kollégákat, és nem posztolhatnak sértő vagy offenzív kommenteket sem.
Ugyanígy arra is figyelniük kell a munkatársaknak, mit osztanak meg magukról és mit nem, amennyiben jelzik, hogy a BBC-nek dolgoznak – igaz, arra nem tér ki a szabályzat, hogy mi a helyzet a BBC-alkalmazottak által, de ezt nem jelezve, vagy anonim módon folytatott közösségi média tevékenységekkel.
A közösségi médiás politikai aktivitásról meglehetősen konkrét mondanivalója van a kódexnek: a politikai hírekhez bármilyen módon kötődő munkatársaknak – legyenek teljes állásban vagy szabadúszók – nem megengedett jelezniük politikai elkötelezettségüket, sem a profiljukon feltüntetett információk között, sem a különböző csoportokhoz, oldalakhoz való csatlakozással, lájkolással. Abban a kivételes esetben, ha mégis csatlakozni akarna valaki egy-egy politikai csoporthoz mondjuk a Facebookon – esetleg kutatási céllal – akkor egyeztetnie kell a felettesével, és amennyiben engedélyt kap, úgy meg kell vizsgálni, hogyan is lehetne kiegyensúlyozni az adott csatlakozást. Azaz, ha egy politikai tudósító csatlakozna például a „Munkásmozgalom története” Facebook-oldalhoz, akkor – bármennyire is meglepően hangzik, de – melegen ajánlott számára egyben lájkolni a „Konzervativizmus története” című oldalt, valamint „az ennek megfelelő” liberális és nemzeti oldalakat is.
Magyar közmédia: elfogult elfogulatlanság
A vezető angolszász közmédiumok etikai kódexeinek politikai véleménynyilvánításra vonatkozó passzusaihoz mérve tehát úgy tűnik, a Belénessy Csaba MTI-vezér által megfogalmazott direktíva összhangban áll a lehető legszigorúbb etikai elvekkel, hiszen szintén egyértelműen tiltja a politizálást a közösségi médiában. A helyzet azonban mégsem ez. A BBC és az NPR közösségi médiás alapelvei ugyanis, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, nem exkluzívan erre a platformra gyártott szabályok, hanem a minden típusú platformra és nyilvánosságra érvényes kódexek szerves részei.
Ez pedig hatalmas különbség, hiszen a magyar közmédiának nemhogy nincsen hasonlóan világos etikai kódexe, de a nemzeti hírügynökség vezetője nyíltan tagadja a közszolgálatiság legfontosabb értékeit, a pártatlanságot és elfogulatlanságot, sőt, elvárja a kormányhoz való igazodást. Ahogy Belénessy egy 2010 decemberében a 168 órának adott interjújában fogalmazott, „Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez”, ami az etikai következetesség felől teljesen értelmezhetetlenné teszi a körlevélben elküldött utasítást.
A közszolgálati újságírók nyilvános, közmédián kívüli politikai aktivitásának – egyébként alapvető – korlátozását akkor lehetne hitelesen kezdeményezni, ha először a közmédián belül tennék egyértelművé az etikai elvek betartásának fontosságát.
Közszolgálat, újságírás és politikai vélemények
Mong Attila újságíró, az Origo nemrég távozott szerkesztője egy nemrég lezajlott konferencián és egy korábban az eMasának adott interjúbanúgy fogalmazott, nincs különbség közszolgálati és nem közszolgálati újságíró között, mert minden újságírás közszolgálat. Ez a megállapítás bár az újságírói etikát és gyakorlatot tekintve szükségszerűen igaz – hiszen az újságírónak minden körülmények között be kell tartania a szakmai standardokat – az újságíró véleménynyilvánítását tekintve már akadnak különbségek a magántulajdonú és az állami fenntartású médiában.
A közszolgálati újságíró jellemzően nem véleményműfajokban dolgozik, míg az átlagos kereskedelmi/civil médiában a mindennapos tevékenység részének számít, hogy az újságíró a tények, események bemutatása mellett véleményt is nyilvánít azokról. De itt is számos gyakorlat, elvárás él párhuzamosan egymás mellett. Egyes médiavállalatoknál, például a legtöbb angolszász hírtelevíziónál, hírügynökségnél bizonyos munkakörökben (hírolvasók, hírszerkesztők, tudósítók) a pártatlanság imidzsének fenntartása érdekében nem pártolják a véleménynyilvánítást még úgy sem, ha az el van választva világosan a híranyagtól, más kiadók pedig, például a hazai print és online sajtó nagy része, kimondottan szorgalmazzák a publicisztikai tevékenységet.
Néha jobb hallgatni
Más, nem közszolgálati médiavállalatok etikai kódexei is hasonlóan egységesen kezelik a közösségi médiát az etikai elvekkel, ahogy például ez az összeállítás demonstrálja. Donáth Mirjam, a Thomson Reuters munkatársa a Magyar Narancson vezetett blogjában a következő példát említette arra az esetre, amikor nyilvánosan közölt politikai vélemény vet véget egy újságírói karriernek: „a CNN kirúgta két évtizedet becsülettel leszolgáló közel-keleti tudósítóját. Octavia Nasr húszéves CNN-karrierjének a Twitteren megosztott két mondata vetett végett: »Elszomorít Sayyed Mohammad Hussein Fadallah halála. A Hezbollah egyik óriása volt, nagyra becsültem.« Twitter-szabvány, száz karakter. Nem volt hely kifejteni, hogy Fadallah, akit a Nyugat-ellenes muszlim katonai párt, a Hezbollah spirituális atyjának tekintettek, a muszlim nők jogainak élharcosa volt. Az a világ, amely osztja a hivatalos washingtoni álláspontot, elutasítja, hogy a CNN-nél egy terrorista szervezet ideológusáról jó szó essék. Az a csatorna pedig, ahová a nagyvilág legelőször kapcsol nagyvilággal kapcsolatos hírek esetén, nem engedheti meg magának, hogy elfogultság árnyéka vetüljön rá. Más kérdés, vajon lett volna-e ügy abból, ha egy karizmatikus izraeli vezért gyászol az a komment.”
Egy kereskedelmi/civil újságírónál tehát a munkáltató elvárásai és a munkakör jellege lehet iránymutató arra nézve, hogy nyilváníthat-e személyes véleményt a munkahelyén kívül, és ha igen, hogyan. A közszolgálati újságíróknál mindez egyértelműbbnek tűnik: mivel munkaidőben sem megengedett a véleményük hangoztatása, ezért nyilvánvalóan ezen a téren munkaidőn kívül is körültekintőbbnek kell lenniük. De pontosan mennyire és hogyan? Itthon, dacára annak, hogy az utóbbi években a közmédia és a médiaszabályozás radikálisan átalakult, ebben a vonatkozásban nem történt változás: nem volt és továbbra sincs világos szabályozás. És a gyakorlati példák kezelése sem szolgálta a szakmai normák megszilárdítását.
Egyet jobbról, egyet balról
Egyetlen olyan esetről sem tudunk, amikor itthon közszolgálati újságírónak munkán kívül és/vagy egy másik médiumban elmondott, politikainak nevezett állásfoglalás miatt kellett volna távoznia a közmédiától, konfliktusból viszont több is akadt. Az egyiket az váltotta ki, amikor Pálffy István, 2006 július 28-án pénteken, az m1 műsorvezetőjeként felolvasta az akkor még külön intézményként működő Magyar Rádióban „Az én hazám” című jegyzetét. Főnöke, Kert Attila, a Magyar Televízió hírigazgatója állásfoglalást kért az ombudsmantól és a MÚOSZ elnökétől arról, korlátozható-e a közszolgálati média hírműsoraiban közreműködők szólás- illetve véleménynyilvánítása.
A MÚOSZ testületi választ nem adott a kérdésre, a szervezet akkori elnöke viszont nyilatkozott. Eötvös Pál hangsúlyozta, hogy a pártatlanság a közmédiában közérdek, az intézmény működésének alapfeltétele, hozzátéve, hogy „egy állatvédő szervezet lapjának főszerkesztője nem jár bikaviadalra”. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként Takács Albert ezzel szemben – néhány hónappal később – úgy foglalt állást: a közszolgálati médiumok munkatársainak szabad véleménynyilvánításhoz való joga nem korlátozható más műsorszolgálatónál vagy sajtószervnél.
„A kis duó”
A közelmúlt legnagyobb visszhangot kiváltó olyan esete, amikor egy közszolgálati újságíró nem munkahelyén kívül, hanem éppen az általa vezetett műsorban vétett – hallgatásával – a véleménynyilvánítás tilalmának elve ellen, Mong Attila és Bogár Zsolt esete volt. 2010. december 21-én reggel egy perces csendet szúrtak be a közrádió reggeli műsorába, tiltakozásképpen az újonnan elfogadott médiatörvény ellen, a következő felvezetéssel: „Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből – egy perc csend.”
A rádió 2010 novemberében pozícióba került új vezetése (Jónás István vezérigazgatóval az élen) még aznap egy jelentés megírására kötelezte az újságírókat, és azt közölték, kivizsgálják az ügyet, tájékozódnak, a tájékozódás befejezéséig pedig szüneteltették Mong és Bogár műsorvezetői illetve szerkesztői megbízásait. Ahogy Mong fogalmazott blogján, ő is „pontosan ugyanezt csinálta volna a kis duóval.”
Végül ennek az ügynek sem elbocsátás lett a vége, hanem áprilisbanmegszüntették a még decemberben elindított eljárást, majd valamivel később szerződése lejártával Mong májusban az Origóhoz, Bogár Zsolt pedig – szintén a szerződésének lejártát követően – augusztusban a hvg.hu szerkesztőségéhez csatlakozott. Such György, a Magyar Rádió korábbi elnöke egyébként egy interjúban etikai szempontból „nem szerencsés” megoldásnak nevezte Mongék tiltakozó akcióját.
A rádió 2010 novemberében pozícióba került új vezetése (Jónás István vezérigazgatóval az élen) még aznap egy jelentés megírására kötelezte az újságírókat, és azt közölték, kivizsgálják az ügyet, tájékozódnak, a tájékozódás befejezéséig pedig szüneteltették Mong és Bogár műsorvezetői illetve szerkesztői megbízásait. Ahogy Mong fogalmazott blogján, ő is „pontosan ugyanezt csinálta volna a kis duóval.”
Végül ennek az ügynek sem elbocsátás lett a vége, hanem áprilisbanmegszüntették a még decemberben elindított eljárást, majd valamivel később szerződése lejártával Mong májusban az Origóhoz, Bogár Zsolt pedig – szintén a szerződésének lejártát követően – augusztusban a hvg.hu szerkesztőségéhez csatlakozott. Such György, a Magyar Rádió korábbi elnöke egyébként egy interjúban etikai szempontból „nem szerencsés” megoldásnak nevezte Mongék tiltakozó akcióját.
Kert Attila az eMasának azt mondta, azért kezdeményezte a párbeszédet, mert szakmai körökben nagy visszhangot váltott ki Pálffy jegyzete, többen szankciót is szorgalmaztak a műsorvezető ellen, ő azonban úgy vélte, ez a jegyzet nem politikai állásfoglalás és úgy látta, az érvényes jogszabályok és munkahelyi rendelkezések alapján nem tudna megnyugtató módon eljárni az ilyen ügyekben.
A helyzetet tovább bonyolítja (amellett, hogy a jegyzet direkt politikai állásfoglalásként való értelmezése is vitatható), hogy Pálffy a véleményét egy másik közmédiumban olvashatta fel, tehát egyszerre vetett fel kérdéseket munkaadója, illetve a jegyzetnek helyet adó Magyar Rádió pártatlansági gyakorlatával kapcsolatban – bár ez utóbbi szempont akkor vélhetően azért nem merült fel, mert Pálffy éppen az utolsó pillanatban közölhette szabályosan mondandóját. Júliusban ugyanis (Gőblyös István és Hollós János ügyvezetők vezetése alatt) még helyet kaphattak az – egyébként többnyire nem a közrádió munkatársai által kifejtett – vélemények a rádióban, de a jegyzetet mint műfajt a 2006 augusztusában hivatalba lépő új rádióelnök, Such György azonnal megszüntette, a közszolgálati műsorszolgáltatás pártatlansági elvére hivatkozva. Pálffy István az MTV-ből 2010-ben távozott, amikor is az újságírói pályát a politikusira cserélte.
A Kert Attila által említett másik példa is felemás módon zárult le: a Magyar Televízió egykori reggeli műsorának egyik műsorvezetője, Aczél Endre (most nem érintve azt a kérdést, hogy a Nap-Keltében mennyire volt pártatlan) rendszeresen közölt más médiumokban politikailag határozottan minősítő publicisztikákat. Végül azonban Aczél Endrétől és a Nap Tv-től sem ezen a jogcímen vált meg 2009 őszén Medveczky Balázs ügyvezető alelnök, hanem többek között az értékesített reklámidő körüli vitákra hivatkozva. Vagyis egyik eset sem vitt közelebb annak pontos megfogalmazásához, hol és hogyan nyilváníthat politikai véleményt egy magyar közszolgálati újságíró.
Angolszász mérce: tilos vagy nagyon nem ajánlott a nyilvános vélemény
Nagy Britannia és az Egyesült Államok közszolgálati médiumainak – a BBC médiacsoportnak és az NPR rádiónak – az etikai szabályzatai alaposan leírják, hogy milyen keretei vannak a közszolgálati újságírók véleménynyilvánításának, egyben politikai állásfoglalásának. Az angolszász közszolgálati alapelvek szerint a közszolga újságíró semmilyen módon nem nyilváníthat személyes politikai véleményt sem a csatornán, sem más a nyilvános térben, mert ezzel több alapelvet is sértenek: ha csak kifejtenek egy véleményt, akkor a pártatlanság-alapelvvel, ha pedig esetleg még szorosabb kapcsolatba is kerülnek egy (például) politikai szervezettel, akkor pedig az összeférhetetlenség-elvvel mennek szembe.
A BBC megfogalmazása szerint (4.4.13.) a műsorvezetők, riporterek, tudósítók a nyilvános arcai a BBC-nek, tehát komoly hatásuk lehet arra, hogy a közönség hogyan észleli, értékeli a médium függetlenségét. A közönségnek – írja a szabályzat – semmilyen módon nem szabad észlelnie semmilyen, közüggyel kapcsolatos előítéletet vagy véleményt a BBC műsoraiban. A műsorokon kívüli – úgynevezett „off-air” – nyilvános tevékenységek során pedig gyakorlatilag ugyanezeket az elveket (15.2.1.) kell szem előtt tartani: „A BBC-nek dolgozók a műsorokon kívüli megnyilvánulásaikkal nem áshatják alá a BBC pártatlanként, függetlenként, tisztességesként és objektívként való nyilvános megítélését, és nem hozhatnak szégyent a csatornára.”
A legszigorúbb off-air szabályok – ezen az általánosságában is egyértelmű direktíván belül – a hírekkel és közügyekkel foglalkozó újságírókra vonatkoznak. A kódex szerint (függetlenül attól, hogy teljes állásban vagy szabadúszóként dolgozik-e valaki a BBC-nek) a munkatársaknak tilos felfedni, kire szavaznak vagy melyik pártot támogatják, de azt is, hogy egy közügyben melyik álláspontot tartják jobbnak vagy rosszabbnak, vagy bármilyen módon felszólalni egy vitatott gazdasági vagy politikai ügyben, vagy változást sürgetni, azaz kritikát megfogalmazni magas szintű közpolitikai területen.
Emellett nem megengedett véleménycikkeket írni sem más médiumok számára, különösen nem a hírek, közügyek és gazdaság területén, médiáról vagy vallásról, de még sportról sem, mert – ahogy a BBC kódexe állítja – a sport-tematikájú véleménycikkek gyakran érintenek társadalmi vitákat, így ez is veszélyes terep lehet egy hírekkel foglalkozó közszolgálati újságírónak.
Az NPR etikai kódexe jóval kevésbé élesen fogalmaz ugyan, de szintén világossá teszi, hogy a véleménynyilvánítás műsoron belül és kívül sem ajánlott. „A munkánkat nagyrészt az a törekvés teszi értékessé, hogy megkísérlünk felülemelkedni egy témához fűződő véleményünkön, és csak azt közölni a közönségnek, mit tudunk a témáról vagy mit nem” – fogalmaznak a pártatlanságról szóló részben. Azt, hogy milyen viselkedést is várnak el egy újságírótól, azt egy tesztkérdés ajánlásával érzékeltetik: „Elmondanád egy NPR-műsorban?” – amivel egyben nyilvánvalóvá teszik, hogy ha a műsor etikai mércéi érvényesek a műsoron kívüli megnyilvánulásokra is, akkor a kevéssé dörgedelmesen megfogalmazott irányelvek valójában nagyon is egyértelműen kizárják a műsoron kívüli véleménynyilvánítást is. A tesztkérdésre a mintaválasz egyébként úgy hangzik, hogy tévében vagy más médiumban megjelenve, beleértve az internetet, nem nyilváníthatnak ki olyan nézeteket, amelyeket az NPR műsoraiban sem tennének, tehetnének – sőt, még az olyan műsorokat, fórumokat is ajánlott elkerülni, amelyek a tényalapú elemzés helyett a megmondóemberkedést és a találgatásokat bátorítják.
„A weben nincsen privát szféra”
A nyilvános térben hangoztatott véleményekre vonatkozóan tehát viszonylag egyértelmű a világ vezető közszolgálati médiumainak a mércéje – kérdés az, hogy a közösségi médiára hogyan alkalmazhatóak ezek a szabályok? Bár élnek olyan értelmezések, melyek szerint a közösségi médiában mindenki számára hozzáférhetővé tett információk közelebbről meg nem határozott módon „mások”, mint a hagyományos csatornákon közöltek, a globális médiavállalatok nem – így a közszolgálatiak sem – erre a tévhitre alapoznak (lásd a Néha jobb hallgatni c. keretes írásunkat). Inkább arra a felismerésre, hogy a kommunikáció etikája szempontjából a közösségi média tökéletes folytonosságot alkot az offline világgal, azaz ugyanazok az etikai mércék érvényesek minden területen és médiafelületen. Az igazi probléma tehát nem az, hogyan szabályozható a közösségi médiaszereplés, hanem inkább az, hogy a közösségi médián belül hogyan határolhatóak el a privát és a nyilvános szféra területei, hiszen az etikai szabályzatok kivétel nélkül a nyilvános megszólalásokra, és nem a személyes eszmecserékre vonatkoznak, legyenek azok on- vagy offline.
Az általános válasz sajnos meglehetősen kiábrándító: semmilyen vélemény, legyen az politikai vagy más, nem számít privátnak a weben, ami már legalább egy emberrel meg van osztva. „A weben nincsen privát szféra” – hangzik az NPR kódexének sommás megfogalmazása. Tehát nemhogy a sokszor privátnak gondolt, de valójában számos ismerős számára látható Facebookos üzenőfalon, vagy csak az engedélyezettek számára látható Twitter-feeden, de még az e-mailekben is vissza kell fognia magát a közszolgálati újságírónak – mert bár ez utóbbi felület kétségkívül privát, és konszenzuálisan etikátlan megosztani bármit az érintettek engedélye nélkül, ez mégis megtörténhet.
„Az önvédelem része a felelős online jelenlétnek” – fogalmaz az NPRetikai kódexének közösségi médiára is kitérő, felelősségről szóló fejezete, a biztonsági beállítások gondos figyelésére és ismét a lehetőségek elképzelésére biztatva az újságírókat: „Képzeld el, hogy amit írsz vagy mondasz, az megjelenik egy AP- vagy egy Washington Post-hírként, és képzeld el, hogy ez mekkora kárt okozhat az NPR-nak”. (A kódex egy teljes, fiktív sztorit is leír, lásd a A Roppant Egyetem esete a közrádióval c. keretes írásunkat.)
A Roppant Egyetem esete a közrádióval
Képzeld el, hogy az NPR jogi tudósítója, akit Sue Zemencourtnak hívnak, nagy rajongója a Roppant Egyetem (RE) kosárlabdacsapatának, és imád róla csetelni és kommentelni online, a “roppant1” becenév alatt. Egy nap egy hasonlóan nagy rajongója a rivális Giga Állami Egyetemnek meglehetősen sértő kommenteket ír a RE csapatáról, amitől Sue kiborul. Elkezdi posztolni visszatámadó és nyomdafestéket nem tűrő kommentjeit, amik olyan durvák, hogy végül a blog adminisztrátora le is tiltja a kommentjeit – eközben pedig észreveszi, hogy az IP-cím az NPR-hoz vezet. Ezek után a blog külön posztban közli, hogy kiderítette: az NPR egyik munkatársa olyan nyelvet használ, amit a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) semmiképp sem hagyna jóvá, a sztori pedig vírusszerűen elterjed. Sue alapvetően jószándékú, ezért nyilvánosan bocsánatot kér a vétkéért, de ez már nem akadályozza meg a The Daily Show szatirikus műsort, hogy az eseten élcelődjön, „NPRoppant kellemetlen” címen. A baj megtörtént.”
Kiegyensúlyozott lájkolás, csak semmi trollkodás
A BBC dedikáltan közösségi médiával foglalkozó irányelvei szintén folyamatosságot képviselnek az etikai kódex egészével, azaz nem külön elvárásokat támasztanak a közösségi médiahasználattal kapcsolatban, hanem az általános pártatlansági, elfogulatlansági és további elvek mentén való viselkedést várnak el az interneten is. Akárcsak az NPR-nál, az általános irányelv az, hogy aki kapcsolatban áll a BBC-vel, annak a közmédium szerkesztőségi értékeivel összhangban kell viselkednie. A kódex kiemeli, hogy az érintetteknek például nem szabad olyan tevékenységeket folytatniuk online, ami a BBC jó megítélését veszélyeztetheti, transzparens módon kell eljárniuk, ha online forrásokat használnak fel, nem támadhatják vagy sértegethetik online a kollégákat, és nem posztolhatnak sértő vagy offenzív kommenteket sem.
Az új közszolgálati kódex indító Németh László-idézete:
A közösségi médiás politikai aktivitásról meglehetősen konkrét mondanivalója van a kódexnek: a politikai hírekhez bármilyen módon kötődő munkatársaknak – legyenek teljes állásban vagy szabadúszók – nem megengedett jelezniük politikai elkötelezettségüket, sem a profiljukon feltüntetett információk között, sem a különböző csoportokhoz, oldalakhoz való csatlakozással, lájkolással. Abban a kivételes esetben, ha mégis csatlakozni akarna valaki egy-egy politikai csoporthoz mondjuk a Facebookon – esetleg kutatási céllal – akkor egyeztetnie kell a felettesével, és amennyiben engedélyt kap, úgy meg kell vizsgálni, hogyan is lehetne kiegyensúlyozni az adott csatlakozást. Azaz, ha egy politikai tudósító csatlakozna például a „Munkásmozgalom története” Facebook-oldalhoz, akkor – bármennyire is meglepően hangzik, de – melegen ajánlott számára egyben lájkolni a „Konzervativizmus története” című oldalt, valamint „az ennek megfelelő” liberális és nemzeti oldalakat is.
Magyar közmédia: elfogult elfogulatlanság
A vezető angolszász közmédiumok etikai kódexeinek politikai véleménynyilvánításra vonatkozó passzusaihoz mérve tehát úgy tűnik, a Belénessy Csaba MTI-vezér által megfogalmazott direktíva összhangban áll a lehető legszigorúbb etikai elvekkel, hiszen szintén egyértelműen tiltja a politizálást a közösségi médiában. A helyzet azonban mégsem ez. A BBC és az NPR közösségi médiás alapelvei ugyanis, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, nem exkluzívan erre a platformra gyártott szabályok, hanem a minden típusú platformra és nyilvánosságra érvényes kódexek szerves részei.
Szabályzatok régen és most: a pártpolitizálás tilos, de a vélemény szerepe homályos
A Magyar Televízió és Rádió 2010 előtt érvényes közszolgálatiműsorszolgáltatási szabályzatának 2.1-es pontja egyebek mellett tiltja a pártpolitikában való részvételt, de arra nem tér ki, hogyan kellene kezelni a politikai vagy más típusú, munkahelyen kívüli nyilvános véleményeket: „az MTV Rt. munkatársai – munkavégzésre irányuló jogviszonyuk jellegétől függetlenül – munkahelyükön kívüli társadalmi, gazdasági, politikai, közéleti tevékenységükkel nem veszélyeztethetik az MTV Rt. pártatlanságát, ennek megítélését, az MTV Rt. jogos gazdasági érdekeit, továbbá az MTV Rt. hírnevét. Az MTV Rt. munkatársai politikai szereplésükkel nem veszélyeztethetik a műsorszolgáltatás pártatlanságát. Ennek érdekében
a) Az MTV Rt. vezetői és műsorkészítői párt vagy politikai jellegű szervezet nevében közszereplést nem vállalhatnak, propaganda tevékenységet nem végezhetnek, és televíziós szakmai, művészi, sport, illetve jótékonysági tevékenység kivételével nem is tölthetnek be olyan tisztséget, amely a közszereplést elkerülhetetlenné teszi. Az MTV Rt. elnöke utasításban szabályozza, hogy mely beosztások tekinthetők vezetői, valamint műsorkészítői beosztásnak ebből a szempontból.
b) Az MTV Rt. munkatársai nem lehetnek pártokhoz kapcsolódó, politikai sajtótermék szerkesztői, publikációikban nem veszélyeztethetik az MTV Rt. pártatlan megítélését.”
Az új médiatörvényhez (mely „a hír- és politikai tájékoztató műsorszámokban rendszeresen szereplő bemondók, riporterek” számára csak a reklámban „illetve politikai reklámban” való részvételt tiltja) készült közszolgálati kódex P pontja csak nagyon röviden tér ki a munkatársak véleménynyilvánítására, és az sem teljesen egyértelmű, hogy a „nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak” passzus csak a pártok nevében, vagy a pártokról és politikáról megfogalmazott véleményekre is vonatkozik-e: „A munkatársakra vonatkozó – a törvényen túli – alapvető összeférhetetlenségi szabályok kialakításának elvei, különös tekintettel a hír- és politikai tájékoztató műsorszámokban foglalkoztatottakra: A közszolgálati médiaszolgáltatók – munkatársai politikai párt vagy szervezet nevében, politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilvánítanak. A politikai tájékoztató és más tájékoztató műsorszámokban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő személyek a munkavégzésükre irányuló jogviszonyuktól függetlenül politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot – kivéve a hírmagyarázatot – nem fűznek.”
a) Az MTV Rt. vezetői és műsorkészítői párt vagy politikai jellegű szervezet nevében közszereplést nem vállalhatnak, propaganda tevékenységet nem végezhetnek, és televíziós szakmai, művészi, sport, illetve jótékonysági tevékenység kivételével nem is tölthetnek be olyan tisztséget, amely a közszereplést elkerülhetetlenné teszi. Az MTV Rt. elnöke utasításban szabályozza, hogy mely beosztások tekinthetők vezetői, valamint műsorkészítői beosztásnak ebből a szempontból.
b) Az MTV Rt. munkatársai nem lehetnek pártokhoz kapcsolódó, politikai sajtótermék szerkesztői, publikációikban nem veszélyeztethetik az MTV Rt. pártatlan megítélését.”
Az új médiatörvényhez (mely „a hír- és politikai tájékoztató műsorszámokban rendszeresen szereplő bemondók, riporterek” számára csak a reklámban „illetve politikai reklámban” való részvételt tiltja) készült közszolgálati kódex P pontja csak nagyon röviden tér ki a munkatársak véleménynyilvánítására, és az sem teljesen egyértelmű, hogy a „nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak” passzus csak a pártok nevében, vagy a pártokról és politikáról megfogalmazott véleményekre is vonatkozik-e: „A munkatársakra vonatkozó – a törvényen túli – alapvető összeférhetetlenségi szabályok kialakításának elvei, különös tekintettel a hír- és politikai tájékoztató műsorszámokban foglalkoztatottakra: A közszolgálati médiaszolgáltatók – munkatársai politikai párt vagy szervezet nevében, politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilvánítanak. A politikai tájékoztató és más tájékoztató műsorszámokban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen közreműködő személyek a munkavégzésükre irányuló jogviszonyuktól függetlenül politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot – kivéve a hírmagyarázatot – nem fűznek.”
Ez pedig hatalmas különbség, hiszen a magyar közmédiának nemhogy nincsen hasonlóan világos etikai kódexe, de a nemzeti hírügynökség vezetője nyíltan tagadja a közszolgálatiság legfontosabb értékeit, a pártatlanságot és elfogulatlanságot, sőt, elvárja a kormányhoz való igazodást. Ahogy Belénessy egy 2010 decemberében a 168 órának adott interjújában fogalmazott, „Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez”, ami az etikai következetesség felől teljesen értelmezhetetlenné teszi a körlevélben elküldött utasítást.
A közszolgálati újságírók nyilvános, közmédián kívüli politikai aktivitásának – egyébként alapvető – korlátozását akkor lehetne hitelesen kezdeményezni, ha először a közmédián belül tennék egyértelművé az etikai elvek betartásának fontosságát.
Tófalvy Tamás
