Vizsgálat a sajtószabadság-konszolidáció tükrében
Bajomi Lázár Péter bevezette a Médiaátmenet és sajtószabadság-konszolidáció fogalmát:
„A médiaátmenetet úgy határozzuk meg, mint a legfontosabb médiaintézmények demokratikus normákhoz igazodó átalakulását... A médiaátmenet így a sajtószabadság formális és minimális kritériumainak létrejötte, vagyis az állami cenzúra eltörlése és a sokszínű sajtó és média megteremtése.”
„A sajtószabadság konszolidáció...lehetőséget kínál a médiaátalakulás, illetve a rendszerváltás után tapasztalt sajtószabadság-deficit szisztematikus vizsgálatára...”
Fritz Plasser és munkatársai a demokratikus konszolidáció három, egymással összefüggő dimenzióját különböztetik meg, jelesül
(1) az intézményes dimenziót, azaz a társadalmi interakciókat stabilizáló intézmények és eljárások kialakulását;
(2) a viselkedési dimenziót, vagyis azt, hogy a politikai elitek körében konszenzus alakul ki arról, mely demokratikus intézmények és értékek legitimek;
(3) végül az attitudinális dimenziót, vagyis azt, hogy a nagyközönség elkötelezett a demokratikus értékek mellett (Linz & Stepan,1996;Plasser et al. 1998).
(Bajomi- Lázár Péter- A sajtószabadság konszolidációja, Médiakutató 2005 ősz, letöltve: 2011.02.04, http://www.mediakutato.hu/cikk/2005-03-osz/05-sajtoszabadsag/03.html.)
A következőkben kísérletet teszek e logikai vonal mentén felvázolni a jelenlegi, fordított média átmeneti időszakot. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a sajtószabadság konszolidáció egy pozitív irányba ható cselekménysort vizsgál, akkor a mi esetünkben a tendencia éppen ellenkező. Tehát a negatívba való átmenetet úgy elemezzük, hogy a dimenziókat fordított szemszögből vizsgáljuk meg.
Az intézményes dimenzió
A Médiatörvény következtében létrejött a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely az Országos Rádiós és Televíziós Testület (ORTT) jogutódjaként működő szervezet.
Ezzel egységesen együtt funkcionál a Médiatanács, melynek tagjait a parlament egyidejű listás szavazással és kétharmados többséggel választotta meg.
Az a parlament, amelyben a kormánypártnak Magyarországon kétharmados többsége van.
Így történhetett meg, hogy a tanács tagjai közé nem került egyetlen ellenzéki oldalt és véleményt képviselő személy sem. Ez már önmagában lehetőséget teremt a cenzúra létrejöttéhez, illetve az önös érdekek vezérelte irányításhoz, működéshez.
Ha a kormányban a demokratikusságra való hajlam csírája meg lett volna, akkor vélhetően ellenzéki párttagokat is delegált volna, így elkerülve a széleskörű negatív visszhangot, legalább a kiegyensúlyozottság látszatának megteremtéséért.
Azonban nem így történt. Ennek okán logikus, hogy ez az új médiaszabályozó tevékenységhalmaz azon része, amely a legtöbb kritikát kapja.
A médiatanács és egyben a médiahatóság elnöke is, a volt ORTT egykori munkatársa, Szalai Annamária.
Rajta kívül még négy tagja van a szervnek, Dr. Auer János, Dr. Koltai András, Dr. Vass Ágnes és Dr. Kollarik Tamás. Mandátumuk meglehetősen sok, pontosan kilenc évre szól és automatikusan meghosszabbodik, ha a parlament nem talál kétharmados többséggel támogatható új jelölteket.
Ez már a második olyan intézkedés, amely felháborodásra ad okot, hiszen jelenleg nincs olyan ország, ahol a média demokratikusan szabályozó hatóságának ilyen hosszú mandátum lenne megállapítva. Az önkényes hatalom visszaélés elkerülése végett, illetve a demokratikus működés biztosítása érdekében, a hatalmi pozíciók birtoklása (legyen az bármely területen), másutt jóval rövidebb távra vannak kiszabva.
Egy autonóm törekvésre való hajlamhoz a minimum kilenc év tökéletesen rásegíthet- és véleményem szerint rá is fog- az irányítás átvételére a médiumok felett.
A Médiahatóság a Magyar Köztársaság Országgyűlés felügyelete alatt álló, önálló jogi személy. A függetlensége ugyan legitimálva van, azonban nincs leszögezve, hogy valójában mik is ennek kritériumai, milyen területeken érvényes, vagy értendő. Ez azért fontos, mert amennyiben a médiahatóság működésével kapcsolatban, valamely visszás ügyben feljelentés történik, a perben a döntés kizárólag objektív alapokra épül és nem konkrét paragrafusokra.
Az objektivitás viszont sokkal több kiskaput eredményezhet, amíg az eset eljut a végső döntésig.
Az NMHH elsődleges feladatának tűzte ki a Magyar Közszolgálati rendszer teljes újjáteremtését, ezen belül is s szervezet célzottan a Magyar Televízió működésének átalakítására koncentrál. Ennek a kiemelkedő szerepnek a logikai hátterét tekintve, amennyiben feltételezzük, hogy autonóm törekvése áll a politikai hatalomnak megkísérlek felvázolni tézist a következőkben.
Az ORTT megbízásából egy médiakutató Kft. telefonos közvélemény-kutatást végzett, melyben azt vizsgálta meg, hogy az országgyűlési választásokkor a társadalom, mely médiumokból és milyen mértékben szerezte az ezzel kapcsolatos értesüléseit.
Egyértelműen látszik, hogy ma Magyarországon a kereskedelmi médiumok mögött lemaradva kullog a közszolgálati televízió, nézői számának tekintetében.
A politikai pártoknak, mint hirdetni kívánó cégeknek, elsősorban az áll az érdekükben, hogy „termékük” minél szélesebb spektrumú közönséget érjen el, minél rövidebb idő alatt.
Tehát e kutatás révén, a korábbi választások tükrében előtűnt, hogy a versengő pártok elsősorban a kereskedelmi médiumokban hirdettek, nem pedig a közszolgálatiakban.
A felmérésből még egy fontos momentum kirajzolódott. Az élő műsorokat, melyben percről-percre tudatják a nézőkkel, hogy melyik párt milyen arányban birtokolja a szavazatokat, illetve melyik nyerte meg a választásokat, a legtöbben nem a kereskedelmi, hanem a közszolgálati csatornákon követték figyelemmel. Ez arról árulkodik, hogy annak ellenére, hogy a nézők a tartalom szűkössége, ismétlődése, a minőség gyengesége okán, ugyan a szórakoztató műsorokat a közszolgálati csatornákon nem nézik, vagy igen csekély mennyiségben, a híreket és a legfrissebb fejleményeket azonban annál inkább. Ráadásul meglehetősen nagy számban. Ebből az következik, hogy a mai magyar közszolgálati média a társadalom számára hitelesebb kereskedelmi társainál.
E hitelesség következtében kialakult a bizalom Magyar társadalomban a közszolgálati csatornák iránt. Ennek kihasználása pedig meglehetősen jókora fegyver lehet a politikai elitek számára.
Feltehetően a kormány ebben láthatta a közszolgálati médiumok feletti irányítás megszerzésének egyik pozitív hozadékát.
(E felmérés azonban arra is bizonyítékként szolgál, hogy ráfordításokkal fel lehetne virágoztatni a közszolgálatiságot. Ha hosszútávon biztosítja a tartalmak színességét, a szórakoztatást a közös társadalmi ügyek viselése mellett, akkor igen könnyen és rövid idő alatt visszavehetné régi hatalmát, amellyel még a kereskedelmi médiumok megjelenése előtt rendelkezett.)
A teljes modernizálás látszata valójában felügyeletet, irányítást, illetve minden tevékenységre kiterjedő hatalomgyakorlást takar.
Tehát a hatóságnak és a vele együttműködő tanácsnak jogilag biztosított lehetősége van a változtatásokra, szankciók meghozatalára, Illetve, mint a komplett közmédiát átalakító szervezet, a felügyeleti rendszer központja. Nem beszélve a már említett, médiumokon belüli kormánypárthoz hű tagok túlsúlyáról, amely a belső, közvetlen, azonban a függetlenségét méltán vitatott, felügyelet funkcióját is betöltik.
A Médiatörvény értelmében a tanács együttműködésével létre hozták a Média Kódexet, amely 2011. 06. 29-én lépett életbe. Ezt első ízben a Médiatanács fogadta el a kuratórium egyetértése mellett. A kódex iránymutatást ad a műsorszolgáltatás megfelelő működési elveivel kapcsolatban. Azonban felvetődhet a kérdés az olvasóban, hogy a közszolgálati média jelentőségét, minőségének fontosságát, feladatait írja le és határozza meg, vagy a kereskedelmi médiumokat kritizálja-e inkább.
„A Kódex nem jogforrás, így konkrét, betartatható kötelezettséget nem tartalmaz”- részlet a Közszolgálati Kódexből.
Ezzel legitimálják, biztosítják a közvetlen cenzúra kizárását[...].
Ez egy „hatalmas gesztus a társadalom felé” Balogh László a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke szerint.
A Kódex meglehetősen utópisztikus gondolatokat tartalmaz:
„ A közszolgálati médiaszolgáltatás a KÖZ akaratából, a KÖZ szolgálatában működik, a KÖZ által biztosított forrásokból és [...] a KÖZnek tarozik elszámolással.”
Ennek elkészítésében és esetleges módosításában a Közszolgálati Testület van a szerv segítségére. Előbbi egy tizennégy tagból álló testület, melyeknek mandátuma három évre szól. Minden választott egy tagot delegálhatott a Testületbe. Azonban amennyiben ezt nem állt módjában megtenni, akkor a testület irodája vette át ezt a funkciót. Némely tag témában való jártassága, hozzáértése, illetve kompetenciája azonban hagy némi kívánnivalót maga után.
Négy köztestületi tagja van, a Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Olimpiai Bizottság, Magyar Rektori Konferencia, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Négy történelmi egyház, a Katolikus-, Református Egyház, az Evangélikus Egyház és a Mazsihisz. További hat tag, Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége, Szerb Országos Önkormányzat, Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Fáy Károly Hallássérült és Fogyatékos Személyek Egyesülete, Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület. Ez az a tizennégy tag, amely biztosítja a rendszabályok betartásának civil felügyeletét. A hatóság mellett, ez a szerv látja majd el a felügyeletét a közmédiumoknak. Feladata, hogy ellenőrizze a Közszolgálati Kódexben foglaltak érvényesülését.
Nem vélek felfedezni logikáját abban, hogy a hitegyesületeknek, milyen szerepük lehet a közszolgálati média jogilag korrekt működésének felügyeletében. Ennek biztosítása fontosabb lenne, mint a sugárzott műsorok erkölcsi megfelelésének ellenőrzése. Azonban elviekben mindkettőnek az elvégzése hozzá tartozna a szervek, tagok feladatköréhez. Itt jön szóba a már említett kompetencia kérdése.
Azonban feltehető a kérdés, hogy tagok delegáltjai között miért nincs egyetlen jogi gyakorlati tevékenységet űző személy sem, vagy, hogy miért nincs köztük egy médiatudós, aki valós rendszerként látja át a működést és tisztában van a médiumok e mechanizmusaival, logikájával?
A közszolgálati finanszírozást tekintve, eddig az Állami Számvevőszék hatásköre alá tartozott a Közszolgálati Közalapítvány, Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, a Médiatanács és a közszolgálati médiaszolgáltatók gazdasági működésére vonatkozó teljes felügyelet.
A primer szempont a közszolgálati finanszírozás és a befolyt összegek elosztásának szempontjából gazdaságosság, nem pedig az spórolás.
Ez idáig megközelítőleg négy milliárd forint körül volt a Magyar Távirati Iroda költségvetése, amely most a hírek hozzáférésének ingyenessé tételével, feltehetően 6-700 millióval fog csökkenni.
A haszon saját bevételekből, állami támogatásokból, klasszikus piaci bevételekből, az ingatlan hasznosításból, a közmédiumokból, és a közhatalmi intézményekből befolyó bevételekből tevődött össze.
Ezek kezelését átvette a Médiatörvény értelmében, a Médiaszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap. A szervezet önálló jogi személy, elkülönített vagyonkezelő-és pénzalap. Kezelője a Médiatanács.
A pénzügyi forrásai a médiatörvény szerint:
„... a médiaszolgáltatási díj, a pályázati díj, a műsorszolgáltatási szerződésszegési kötbér és kártérítés, a bírság, a közszolgálati hozzájárulás, a frekvencia díjakból ...az Alaphoz utalt összeg, a lineáris audiovizuális médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók által befizetett támogatás, a központi költségvetési céltámogatások, a vagyonhasznosításból, illetve a kereskedelmi tevékenységből származó bevételek, a kamatbevételek továbbá az önkéntes befizetések.”
Az Alap bevételeinek felhasználását az médiatörvény a következőképpen szabályozza:
„a közszolgálati műsorszolgáltatás, a közműsor-szolgáltatók, a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatók, a közszolgálati műsorok és műsorszámok támogatása, a kultúra megőrzése és továbbfejlesztése, a műsorok sokszínűségének biztosítása, valamint az Rttv.-ben meghatározott egyéb feladatok támogatása"
(Magyar Köztársaság Médiatörvénye, 2010. évi CLXXXV. törvény, letöltve 2011.04.28. https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hatteranyagok/mediatorveny20110110.pdf)
VISELKEDÉSI DIMENZIÓ
A demokratikus intézmények és értékek legitimációjával kapcsolatos egyetértés természetesen hivatalosan jelen van a politikai elitek szemszögéből. Azonban a vélemény nem feltétlenül vonja maga után az ahhoz hű cselekvést is. A politikai elitek értékrendjében a hatalmi pozícióval járó kiváltságok előrébb helyezkednek, mint az egyéni véleményük felvállalása. Illetve, ha úgy vizsgáljuk meg a működésüket, mint egy egyszerű csoportét, akkor logikus, hogy az ő szempontjukból is megjelenik az öncenzúra, illetve Elisabeth Noelle Neumann hallgatási spirál elméletének megfelelő társadalmi cenzúra is jelen van.
A médiakutató és monitorozó intézmények nem fednek fel jelentősebb, PR-cikkekkel és rejtett politikai marketinggel összefüggő problémákat. Ez nem jelenti persze azt, hogy ne lennének komolyabb gondok ezen a területen, vagy, hogy ne lehetne hallani pletykákat fizetett újságírókról, akik politikai rendelésre írnak cikkeket, és akiknek újságírói produktumai nem a sajtó valódi feladatát ellátó művek, hanem álcázott PR-cikkek vagy burkolt reklámok. Természetesen ez a problematika nem csupán a sajtóorgánumokra vonatkozik, hanem az egyre inkább nagyobb befolyásoló szereppel rendelkező online-tartalmakban megjelenő cikkekre is.
A közszolgálati médiumok vezetőinek és dolgozóinak munkájában is bekövetkeztek változások. A szerkezet átalakításával, annak részei, elemei, is átcsoportosításra kerültek.
Így a Funkciók oszlanak meg, illetve olvadnak egybe, amelyek élére természetesen új emberek kerülnek vezetői pozícióba, vélhetően szintén a politikai érdekeknek, ideológiáknak megfelelően.
Az áthelyezések mellett a közmédiumok alkalmazottainak esetében is – úgy, mint a közszférában általában kormányváltás után-nagymértékű, elbocsájtás sorozat megy végbe.
Hivatalosan természetesen a tevékenységek összevonásával próbálják csökkenteni a díjazások általi nagymértékű kiadásokat. A csoportos létszámleépítés kapcsán elgondolkodtató azonban, hogyha az elsődleges cél a költséghatékonyság, akkor az 550 főből miért csak 32 vezető beosztású, - azaz legmagasabb összeget kereső - személyt távolítottak el. Illetve esetükben nem lett volna megoldás esetleg a negatív bérharmonizáció?
Sem a Magyar Televízió Híradójában, sem a Kossuth Rádió műsorában nem számoltak be a közmédiában 2011. 07. 06-án kezdődött elbocsátásokról. A téma iránti érdeklődés fontossága vitathatatlan, hiszen ettől volt hangos az on-line sajtó, tehát nem az érdektelenség volt az, ami a hír szelektációt eredményezte, hanem inkább a politikai érdekeltség, ez esetben azonban a közszolgálati médiában vitathatatlanul megjelent a cenzúra.
Az információk kiadásának megakadályozásában, illetve irányításában, a legnagyobb mértékben, az állami hirdetések kiosztása játszhat szerepet. Valamint a kereskedelmi médiumok büntetési mechanizmusa. Ezt a feladatot, a függetlenségét megkérdőjelezhető Médiahatóság látja el a tanáccsal együttműködve. A büntetések sűrűsége és mértéke jóval nagyobb, mint korábban volt, illetve súlyosan érinti a kereskedelmi csatornákat.
ATTITUDINÁLIS DIMENZIÓ
A magyar társadalom a történelem során már számtalanszor elszenvedte a sajtó-, szólás-, vélemény szabadságának csorbulását. Ez történt meg jelenleg, a médiatörvény elfogadásával és hatálybalépésével is.
A híradásokban és egyéb médiumokban is korlátozottan jelentek meg ekkor még az ezzel kapcsolatos információk.
Így a szabály bevezetésének kezdeti szakaszában, a magyar társadalomban még nem realizálódott, hogy pontosan mik is a változások és, hogy ezek milyen következményekkel járnak majd.
A magyar közösség számottevő része a televízióból meríti a tudásanyagának nagy részét, ezért érthető, hogy miért nem kezdődött el egyből az ellenállás, a tűntetések, illetve miért nem záporoztak kellő mennyiségben a kritikák a civilektől a politika felé.
Azonban a hallgatási szakaszt követően a „demokrácia őrkutyái” tettek róla, hogy hatalmas médiavisszhangot kapjon a sajtószabadság-deficit megjelenése.
A médiatörvény és az ezzel kapcsolatos fejlemények hírértékké váltak.
Mind a televíziós híradások, minőségi és napilapok, mind az internetes hír-, és közösségi portálok, blogok, hétköznapi diskurzusok központi témájává vált.
Megkezdődött a zúgolódási, felszólalási áramlat, amely a nem hagyott alább a mai napig sem, és reményeim szerint nem is fog addig, amíg konkrét és valós változtatás nem történik.
A vázlatos rövidtávú történeti áttekintésemből is világosan látszik, hogy a sajtószabadság deficit kizárhatatlanul jelen van Magyarországon.
A három dimenzió tükrében az első kettő, - amely a stabilizáló intézmények kialakulását és a politikai elitek körében kialakuló demokratikus értékek iránt kialakuló konszenzust illeti - bátran kijelenthetjük, hogy a Médiatörvény esetében megbukott.
Egyedül MI vagyunk azok, akik még valóban elkötelezettek vagyunk a demokratikus értékek mellett. A legfontosabb, hogy mindezek újbóli elérése érdekében, megfelelő képen, folytonosan és töretlenül hangot is adjunk.
Kovács Cecília